„1969-ben rendezhette meg Szinetár Miklós Az ember tragédiáját. Ma már szinte hihetetlen, de azt ez egy bemutatót akkor többen nézték meg a tévében, mint a színházakban addig összesen.”
„Mivel Madách műve maga is álomutazás, az álom dramaturgiáját követtem, ami látszólag kaotikus, pedig nagyon is szigorú rendszere van. A sűrítés vagy a tömörítés, amelyre az animáció is képes , jellegzetes álomtechnika. Ha lehet valaki filmesben álomszakértő, akkor én annak tekintem magam. Jankovics Marcell”
Madách 200 emlékév kapcsán beszélgetés Az ember tragédiájáról Jankovics Marcell 2011-ben bemutatott animációs filmje és Szinetár Miklós 1969-ben rendezett tévéfilmjének részleteinek mentén.
Jankovics Marcell:
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író, politikus. 1998-tól 2000-ig, majd 2010. augusztus 1. és 2011. október 15. között a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke volt.
Jankovics Marcell filmrendezőként a magyar animációs mozgóképművészet emblematikus alakja. A filmkészítés mellett több más területen ért el kimagasló teljesítményeket: művelődéstörténész, kultúrtörténeti ismeretterjesztő könyvek szerzője, illusztrátor, és a tévéműsor-készítés területén is számos alkotás őrzi nevét. Életműve meghatározó része lett a magyar kultúrának.
A holisztikus gondolkodás, a „megőrizve teremteni” elv szellemében alkotott: az öntörvényűség, a saját út járásának igénye és a hagyománytisztelet jól megfért egymás mellett, kiegészítve és erősítve egymást. Jankovics Marcell az az alkotótípus, aki a látszólagos fejlődés, a folyamatosan változó felszín mögött az állandóságot kereste, ugyanakkor kísérletező alkatként, a mindenkori technikai lehetőségeket szívesen aknázta ki. „…fogadd el a világ rendjét és törvényeit, tanulj meg élni velük, de ne lázadj ellenük, mert úgyis reménytelen.” – írta A Nap könyvében.
Építésznek készült – ezt előnytelen káderlapja miatt nem adta meg neki a sors, de a tudatosság, a gondos tervezés, szerkesztés, pontosság alkotásain következetesen megmutatkozott, bármely műfajhoz nyúlt is. A rajzfilm volt az a terület, ahol először megmutathatta magát. Kényszer szülte pálya volt, de a gyerekkori negatív élmények miatt megtanulta az alkalmazkodást, a korlátokhoz és lehetőségekhez való igazodást, azon belül a saját, belső szabadság megélését. Igényszintjének megfelelően tágította ki, töltötte meg új jelentéssel ezt az alapvetően szórakoztató műfajt. Rajzfilmjeiben (akár a költészetben) a tömörítést, sűrítést meghatározó elvnek tartotta, valamint a belső tájak és az álmok szerepe is egyre inkább kulcsfontosságúvá vált műveiben.
Az ember tragédiája:
E monumentális, időben is évtizedekig tartó vállalkozás -23 évig készült a 160 perces rajzfilm – az emberiség kipusztulásával és a személyes, emberi halállal való szembeszegülés grandiózus szellemi terméke. Az emberi kultúra történelme során újra és újra meg kell küzdenünk ugyanazokkal a problémákkal (demagóg populizmus, kifordított demokrácia, szociális érzéketlenség, közéleti és magánéleti erkölcsi válság, az eszmény és a valóság eltávolodása). Az eredeti mű húzott változatában is megpróbálta megtartani az arányokat a madáchi koncepció szerint, de a történeti színekre összpontosít, nem a kerettörténetre. Az erős filozófiájú, veretes nyelvű szöveget a művész a képi megjelenítéssel kívánta „olvasmányosabbá” tenni. Jankovics Marcell intellektuális alkotó volt, így a belső monológok, töprengések hangsúlyosak lettek a filmben. Nem állt távol tőle a patetikus, néha szatirikus hangvétel sem, de a humor sem maradt ki a műből (amikor a londoni szín Évája szinte Lolitaként jelenik meg), sőt, az erotika sem (Római szín), hiszen mindez az emberi élet része.
A színek megformálásánál a szerző igénybe vette a megjelenített korszakok vizuális emlékeit, stílusjegyeit. Ötletadónak használta a Tarot-kártya szimbólumait is. A sötétség képviselője, Lucifer a mitikus hagyománynak megfelelően mindig kutyaszerű arccal jelenik meg – ez az állat az ember kísérője, Lucifer viszont nemcsak kísérője, hanem kísértője is.
A hátterek és a figurák színről színre időnként visszatérnek, megváltozott küllemmel, de felismerhető attribútumokkal. A hátterek és figuráik felidézik az adott történelmi korszakot, a korszellemet, a színeket a művész az arra legjellemzőbb művészettörténeti korstílusban jelenítette meg. Az egyiptomi síkművészet, a görög vázafestészet, a római kori mozaikképek, a bizánci ikonfestészet, a kódexminiatúrák, a rézmetszetek és a sokszorosított grafika, a falanszter színben a képregények stílusa elevenedik meg, s ezek adják az alapot, trambulint, keretet a tartalomhoz. Az adott kor stílusában bomlik ki a gondolat, a képek mögött a kor belső logikája vagy logikátlansága, az „igazsághoz” és az erkölcshöz való – történelmet formáló – viszonyulása. A kor történelmi tárgyai (görög váza, római szobrok, mozaikok, Kopernikusz korabeli rézmetszetek) kelnek életre, mozdulnak meg, a párizsi színben a tömeg trikolórként hullámzik. Az animációs metamorfózis alapeszköz.
A londoni szín a legmerészebb, itt nyúl az alkotó legbátrabban a szöveghez, tobzódik a „kikacsintásokban”, jelenbeli analógiákban, apró, önálló életet élő mikrotörténetekben. Nemcsak illusztrál, hanem személyes víziójával valódi társszerzővé lép elő, továbbviszi a mű szövegében lévő gondolatiságot. A film méltó tisztelgés az eredeti darab és az emberiség kultúrtörténete előtt.
Huszti Péter:
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, színigazgató, rendező, 2014 óta a Nemzet Művésze, 1944-ben született Budapesten. 1966-ban végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, még ebben az évben a Madách Színház társulatához szerződött. 1989 és 2002 között a Madách Kamara művészeti vezetője, 1974-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1988-tól egyetemi tanár, a színész főtanszak vezetője, 1994 és 2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, 2014 óta professzor emeritus. Jelenleg az Egyetem Doktori Tanácsának elnöke. 2007 óta a Soproni Petőfi Színház művészeti tanácsadója, színésze.
A magyar és a világirodalom klasszikus szerepeit formálta meg. Leginkább drámai szerepeket alakított, de az elmúlt évtizedekben több műfajban – vígjáték, musical, operett – is bizonyította sokoldalúságát. 1964 óta filmezett, több mint száz tévé- és mozifilmben szerepelt. Több mint egy tucat művet rendezőként vitt színpadra. Alakításaiban magas fokú mesterségbeli tudás és elmélyült elemző munka párosul vonzó, lendületes előadásmóddal.
1988-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2003-tól a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságának tagja. Több nemzetközi szakmai szervezet tisztségviselője: a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának alelnöke, a Magyar – Brit Társulat elnöke.
Munkásságáért 1978-ban Kossuth-, 1976-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, érdemes és kiváló művész. 2014 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje és a Tolnay Klári-emlékérem birtokosa. 70. születésnapja alkalmából a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Életműdíját is megkapta.
Orosz István:
A Magyar Iparművészeti Főiskola grafika szakán szerzett diplomát 1975 – ben. A hetvenes évek második felében díszleteket tervezett, majd animációs filmeket kezdett készíteni a Pannónia filmstúdióban illetve a Kecskemétfilm műtermeiben.
Önálló grafikai lapjait, gyakran archaizáló formai elemek, művészettörténeti utalások, stílusidézetek, illetve játékos önreflexiók rokonítják a posztmodern irányzatokkal. Az olykor anakronisztikus hatású, régi korokat idéző látványvilág egyfajta szándékolt kívülállásra, az időben történő emigrációra is utal. Sok munkáján jelennek meg természettudományos, főképp a geometria és az optika köréből választott témák. Szívesen kísérletezik a téri illúziókeltés megjelenítésére kifejlesztett perspektivikus ábrázolás túlzásaival, valamint az anamorfózis technikájának megújításával, melynek során úgy torzít el képeket, hogy csak bizonyos nézőpontokból, illetve tükröződő felületek közbeiktatása révén kapjon értelmet a kép. A kettős jelentésű munkák, optikai illúziók, geometriai paradoxonok és anamorfózisok elméletével, történetével és filozófiájával is foglalkozik, több publikációja is megjelent ebben a témában. Autonóm művészeti tevékenysége mellett alkalmazott grafikával pályája kezdete óta foglalkozik. Munkáival rendszeresen részt vesz nemzetközi képzőművészeti tárlatokon, grafikai biennálékon, filmfesztiválokon és elméleti szimpóziumokon.
Tagjai közé választotta az Alliance Graphique Internationale, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia valamint a Magyar Művészeti Akadémia.
2002-ben az Iparművészeti Egyetemen habilitált mesteri diplomát kapott. 2004 és 2014 közt a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének tanára volt, nevéhez fűződik a Tervezőgrafikai Tanszék megalapítása.
Szépirodalommal is foglalkozik, több verses- , novellás- és esszékötet mellett Sakkparti a szigeten címmel egy regénye is megjelent.
1984 óta használja az Odüsszeiából kölcsönzött Utisz (ógörögül „οὔτις”, vagy „OYTIΣ”) művésznevet is, amelyet előtte ugyancsak álnévként Odüsszeusz használt a küklopsz elleni affér alkalmából, mely köztudottan a szörny szemevilágába került. A jelképes, ironikus név értelmében Orosz művészete egyfajta támadás a szem ellen.
Fotó Galéria
