Reményt és jövőt adok nektek! Bada Márta és Váradi Gábor roma festők kiállítása

Két sors, egy üzenet: Hit, remény és emberi méltóság a roma képzőművészetben

 A jubileumi Ars Sacra Fesztivál kiállítása Bada Márta és Váradi Gábor festőművészek alkotásain keresztül a roma kultúra gazdag színvilágát, valamint a legmélyebb emberi és hitbéli kérdéseket tárja elénk. Két olyan autonóm alkotóról van szó, akik a nehéz fizikai munka és a társadalmi előítéletek falai mögül kitörve, a belső lelkiség és az egyetemes művészet szintjére emelték megélt tapasztalataikat.

Bada Márta: Az isteni ecsetvonás

 Bada Márta az erdőtarcsai gyerekkor természetközeli élményeiből, a családi virrasztások történeteiből és a mindennapi nehéz munka mellett megélt hitből meríti inspirációját. Művészetét mély vallásosság hatja át, a festést szent elhívásként éli meg. Hitvallása szerint a képeit és az ecsetet a Jóisten vezérli olyankor is, amikor a mindennapi teendőket félbehagyva ragad ecsetet: „Olyan váratlanul jönnek a fejembe a képek… Biztos, hogy ilyenkor a jó Isten vezérli a kezem: nem ismerem, sosem láttam, amit le akarok festeni, mégis kép lesz belőle a végén.” Alkotásain a gyermekkori táj szépsége, a közösség megélt fájdalma és a tiszta boldogság egyszerre van jelen. Képein az emberarcok belső világa látványosan leigázza a felszínt, a külső valóság mögött mindig a lélek transzcendens tisztasága ragyog fel.

Váradi Gábor: „Kettős aranypánt” skatulyák nélkül

 Váradi Gábor ózdi kohászgyökerekből, hengerészként indult el a művészi úton. A kirekesztésből és a szegénységből a lelki ereje révén tört ki, majd elismert művészként évtizedeken át vezette az ózdi hátrányos helyzetű gyermekeket segítő tanodáját. Belső alkotói tapasztalását és alázatát a „Nem én vezetem az ecsetet” hitvallása foglal össze. Mestere, Péli Tamás szerint Váradi a képeivel ír: minden festménye egy patrina (cigányul üzenet) az emberségről, a becsületről és egy harmonikus világról. Identitását a fején hordott szimbolikus „kettős aranypántként” (magyar és cigány kettős identitás) éli meg, miközben elutasítja a skatulyákat: „A művészet a fontos. A művészet nem cigány vagy magyar. A művészet egyetemes. A zene is, a festészet is… nincs szükség skatulyákra.” A két festőművész életútja és művészete Carlo M. Martini bíboros szavait idézi: az ilyen élettörténetek segítenek jobban megérteni egymást, és arra ösztönöznek, hogy szolidaritást vállalva, közösen dolgozzunk egy előítélet-mentes világért.

 A kiállítás megtekinthető szeptember 2 – 25. között a Kulturális Szalon programjainak  függvényében.

              „Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11)

Művészet, amely felemel – Érték, amely összeköt – Remény, amely megmarad.