MÜPA HD-vetítés
Vezényel: Kocsis Zoltán
A káprázatos technikájú és kivételes erejű, a jazz improvizációkhoz is szenvedélyesen vonzódó orosz zongoraművész, Gyenyisz Macujev a budapesti közönség egyik favoritja. Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok társaságában egy hírhedten nehéz és különleges adottságokat feltételező zongoraversenyt, Rachmaninov III. koncertjét adja elő.
E darab természetesen nemcsak az erőnlét, a gyorsaság és a precizitás próbája, a mű legfontosabb zenei gondolatait ugyanis – így kívánta a szerző – ugyanúgy kell elénekelni a hangszeren, mintha azt egy énekes adná elő. S mintha énekek, a Rajna vidékének dalai visszhangoznának Schumann szimfóniájában is – nem véletlenül írta egy Schumann-kortárs kritikus, hogy a darab melódiái a népi ének nyers és frappáns erejét tükrözik -, egyik tétele pedig egy magasztos Glóriához hasonlatos. Népiesség és vallásos áhítat – milyen érdekes, hogy Rachmaninov d-moll zongoraversenye hasonló asszociációkat kelt, bár ő maga úgy nyilatkozott egy alkalommal, hogy a kompozíció „főtémáját sem népi, sem egyházi forrásokból nem kölcsönöztem. Az egyszerűen saját magát írta meg”. Aligha kétséges tehát, hogy a koncerten rokonlelkületű komponisták és két nagyszerű zongorista találkozásának lehetünk szem- és fültanúi.