A SZENIOR ÖRÖMTÁNC kimondottan az idősebb korosztály számára kitalált, forradalmian új, közösségi mozgásforma. A nyugat-európai országokban már 45 éve működik, de hazánkba csak nemrég jutott el. Nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes tánctudásra. Az oktató megmutatja, majd gyakoroltatja a csoporttal a rövid koreográfiát, amit meg kell jegyezni. Először speciális, ún. ritmikus beszéddel segíti a tanulást, majd, amikor már jól megy, zenére táncolja el a csoport – többször is – a táncot. A SZENIOR ÖRÖMTÁNC az idős szervezethez igazított, kíméletes sporttevékenység és „agytorna”, ami a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását.