100 éve született Somogyi Tóth Sándor, József Attila-díjas író. A hatvanas és a kilencvenes évek között alkotó szerző, a felnőtt- és gyereklélek kiváló ismerője, olyan jeles könyveket írt, mint a Próféta voltál szívem, amelyből Zolnay Pál filmrendező Darvas Iván, Berek Kati és Mensáros László főszereplésével filmet forgatott (1968). Somogyi Tóth Sándor e művének főhőse az „épülő” szocializmus lázában élő egykori forradalmár, aki „prófétának” tudta magát, az ország szektás vezetése és a történelem vargabetűinek láttán kiábrándult eszményeiből és az érettük való küzdelemből. A szerző – nem kis bátorságról tanúságot téve -, a magyar irodalomban talán elsők között írt arról a nemzedékről, amely „fényes szelek” múltán nem találta helyét a hatvanas évek zavaros és lehangoló valóságában.
Somogyi Tóth Sándor – eredetileg tanár lévén -, nagy figyelemmel fordult a fiatal nemzedék, a gyerekek világa felé is. Az érdekelte, hogy vajon az útnak induló új generációk miként fogják kezelni – és talán megoldani – azokat a morális kérdéseket, amelyek a felnőttek társadalmát is feszítik. Vonatkozó művei a Gyerektükör és a Gabi, ugyancsak filmvászonra kerültek.