Önképzőkör — könyvképzőkör
Sámuel tévelygései és igazságai
A közelmúltban adtak hírt az újságok arról, hogy meghalt Gianfranco Calligarich. Ennek a nemzetközi hírre szert tett írónak a pályája hetven éves kora után kezdődött, akkor adták ki első regényét. Nekünk is van ilyen szokatlanul előrehaladott korban járó első könyvesünk. Nevét a sikeres olaszé mellett emlegetni nyilvánvalóan csak abban az értelemben jogosult, hogy szerzőnk is reményteljes folytatásra számíthat, ha a Sámuel című regényében láthatóvá váló írói erényeivel jól gazdálkodik. Úgy látjuk, hogy a debütáns a mesterség fontos eszközeivel fölszerelkezve indult neki a literátori pályának. A Sámuel ugyanis nem a kezdő (vagy a tehetségtelen) ilyen-olyan fogyatékosságokkal terhelt próbálkozása, hanem érett, élvezhető irodalmi alkotás. Milyen szembetűnő írói erényekkel találkozhatunk e könyv olvastán? Erény bőségben mutatkozik, a sok közül hármat mindenképpen szeretnénk láttatni. A Sámuel igazi fejlődésregény, nyilvánvaló önéletrajzi tartalommal. Novellisztikus képek laza szerkezetű szövetébe fonva bontakozik ki az élettörténet, melyben a kis Samuból, a tétova megfigyelőből – sok kalandot, testi – lelki veszélyt átélve, megúszva – tiszta szívű, az igazságért mindig tevőlegesen is kiálló fiatalember formálódik. Az írásmű szerkesztésére való képesség mutatkozik meg abban, hogy a fejlődéstörténet íve jól követhetően megrajzolódik. A szerkesztés képessége nem csupán az egész mű összefüggésrendszerének a megteremtésében működött jól. Az egyes képek megkomponálása is erről az erényről tesz bizonyságot. Példaként említhetjük a Kofahajó című fejezetet – a kötet egyik csúcspontját – melyben a szerző egy alapvetően leíró részbe – a titokzatos emberpár megjelenítésével – „beleszerkeszti” a feszültséget a nyugodt utazás történetébe. Szerkesztési remeklés a Hendi bácsi adománya című kép rövidre fogottságával, a szereplők szófukarságával. Sebestyén László kiemelendő írói erényének tartjuk az őszinteséget, a néha kíméletlen igazmondást. Itt nem a főhős, Sámuel igazság melletti következetes és őszinte kiállására gondolunk, melynek mintája – nyilvánvalóan – a szerző „sajátélményű” harca a mindenkori igazságért, hanem az alkotó kendőzetlen bírálatára, amellyel saját magát és az őt, a személyiségét létrehozó környezetét illeti. A családtagjait, a szeretet nélküli, néha kegyetlen testvérbátyját, az őt semmibe vevő, csak szerepeinek diszleteként kezelő, önző apai nagybátyját. Az érzéketlen iskolát jelképező Ragályi tanárnőt és a felelőtlen tornaedzőt. Ezekről a szereplőkről lerántani a leplet valószínűleg nem kellett komolyan szembenézni önmagával. Annál nehezebb feladat lehetett Sámuel édesanyját hitelesen ábrázolni. A túlságosan is sok veszteségélményen átesett asszony – érthetően – nem lehetett maradéktalanul jó anya. A gyerek számára azonban a rettenetes tragédiák (két férje , testvére és az orvosi műhiba miatt meghalt sikeres nagyfia elvesztése), a deklasszálódás csak részbeni magyarázat a figyelmetlenségre. (Lásd Weöres Sándor pedagógiai versét: a fegyelemben minden elpattan, a kegyelemben minden bizonytalan, a figyelemben minden megérik!) Az anya főszereplő a saját életében: apró, de találó utalásokból derül ez ki. Leghangosabban ő énekel a templomban, fiával az embertömegben haladva büszke tartással elől megy, hátra sem fordulva utasításokkal irányítja kisfiát stb. A különleges emberi helyzetek iránti érzékenység a harmadik alkotói erény, mely meggyőződésünk szerint Sebestyén László írói sikerének egyik legfontosabb eszköze. Természetesen igen tágan értelmezzük ezt a képességet. Úgy gondoljuk, hogy nem csupán az érdekesnek, tragikusnak groteszknek stb. a beazonosítására vonatkozó erényről van szó, hanem az ábrázolás, a szóbeli kifejezés helyzethez igazodó (vagy helyzetet nyelvileg is megteremtő) képességéről is. Ezt az írói –mondjuk divatos szóval így- kompetenciát is birtokolja és jól használja Sebestyén László. Tehetséggel megírt, igen jó könyv a megkésve debütáló író munkája!
Gombocz János
A könyvbemutató után beszélgetés az íróval.