Magyar leiras:

A Bach Project négy fiatal zenészből álló csapat, akiknek műsoruk Johann Sebastian Bach eredeti kompozíciói mellett átiratokat és a szerzőhöz köthető műveket is tartalmaz, melyeket szólóban és kamara felállásokban szólaltatnak meg.

Tagok:

Egri Eszter- klasszikus gitár

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, tanulmányai mellett aktívan koncertezik, tanít gyerekeket, részt vesz nemzetközi fesztiválokon, mesterkurzusokon. Eszter az Eötvös Zenei Alapítvány támogatottja 2019-óta, az alapítvány által biztosított Kohno- Sakurai mesterhangszeren játszik.

Gyárfás Balázs- klasszikus gitár

Gyárfás Balázs jelenleg végzős hallgató a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakán. Több országos és nemzetközi zenei verseny győztese, a Nemzeti Tehetség Program háromszoros ösztöndíjasa. Zenei érdeklődése igen változatos, szabadidejében zenét szerez.

Gyulai Csongor- klasszikus klarinét

A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti karának másodéves hallgatója, tanára Szepesi János. A szegedi koncertélet mellett aktív résztvevője hazai versenyeknek és kurzusoknak.

Orgyán Csanád- klasszikus harmonika

Az Universität für Musik und darstellende Kunst Graz másodéves hallgatója. Számos hazai és nemzetközi zenei verseny rendszeres résztvevője, emellett több kamara Projectnek is állandó tagja. Stílusában színes repertoárjában kiemelt helyet foglal a barokk zene.