„Ne vegyék szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy a komikus mestersége fennkölt hivatás. Nincs szebb feladat annál, mint a csüggedt, szomorú, gondterhelt embereket felderíteni. Mindenesetre nagyobb embernek tartom a komikust, aki elfeledteti a napi gondokat, mint azokat, akik a bajokat okozzák. Csodálatos, hogy mostanában az utóbbiak sokkal jobb pozícióban vannak.”-vallotta a művész a fasizmus árnyékában 1936-ban.
A köztudatban mint nagy nevettető, örökös mókamester maradt fönn, miközben a magánélete folyamatos küzdelem volt az anyagiakkal valamint a művészi lét megőrzéséért itthon majd élete utolsó két évében az Egyesült Államokban. Hiába volt sikeres filmen és- amit kevesen tudnak- színpadon is, sosem tartotta magát sztárnak. Küszködéssel, szegénységben, sok kudarc után halt meg reményveszett magányos színészként a tengerentúlon.
