Magyar leiras:

Rendkívüli megjelenésű színésznő volt, igazi hősnőalkat. Impozáns tartása, sötét tónusú, bársonyos alt hangja, tökéletes beszédtechnikája, jellemábrázoló művészete tette alkalmassá klasszikus drámai női alakok megformálására. 1939-ben Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója Az ember tragédiájának kamaraszínházi előadásában rá osztotta Éva szerepét. Ezt követően huszonhét esztendőn át játszotta az örök asszonyt, a legkülönfélébb rendezői felfogásokban. A színház büszke nagyasszonya volt. Tán egyetlen a pályán, aki a mindenkori Nemzeti Színház eszméihez, annak szellemiségéhez rendületlenül ragaszkodott, még akkor is, amikor a Nemzetinek már hűlt helye volt a Blaha Lujza téren.